» Ausztria

» Ausztria » Wien


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A Duna-torony panoráma kávézója és étterme körben forog, így fél- vagy egy óra alatt Bécs összes háztetőjét megnézhetik a látogatók. Európa legmagasabb csúszdájáról is le lehet csúszni!


1964. április 16-án adták át az osztrák főváros egyik jelképét, a Duna-tornyot, amely 252 méteres magasságával a mai napig Ausztria legmagasabb épületének számít. A torony Hannes Linti tervei alapján mindössze 20 hónap alatt készült el a Nemzetközi Kertészeti Vásárra. A nyitás évében csaknem 600 ezren nézték meg a tornyot, azóta pedig évente átlagosan 400 ezren csodálják meg innen a bécsi panorámát.

Donauturm mit Donauturm Rutsche
Európa legmagasabb csúszdája (c) Österreich Werbung/Donauturm

A látogatókat két expresszlift repíti a magasba, amelyek 35 másodperc alatt viszik fel az utasokat a 150 és 155 méteres magasságban található kilátóteraszok valamelyikére. Ezekről szép időben akár 80 kilométerre is ellátni.

Néhány méterrel feljebb egy kávézó, afölött pedig egy étterem áll a vendégek rendelkezésére, akiknek meg sem kell mozdulniuk ahhoz, hogy a teljes panorámát élvezzék. A két vendéglátó egység ugyanis körben forog, így fél- vagy egy óra alatt Bécs összes háztetőjét megnézhetik a látogatók.

De nemcsak turisztikai és gasztronómiai célokat szolgál a Duna-torony: helyet ad egy meteorológiai mérőállomásnak és több más mérőberendezésnek is, amelyekkel többek között a levegő károsanyag-tartalmát valamint radioaktivitását vizsgálják.

Szintén népszerű a torony a sportrajongók körében. Lehet bungee jumpingolni és 17 éve rendeznek lépcsőfutó versenyt is. A rekordot Markus Zahlbruckner tartja, aki 2002-ben 3 perc 31,71 másodperc alatt mászta meg a 776 lépcsőfokot. 

Az 1964-es megnyitása óta 23 millió ember járt a Duna-toronyban, az elmúlt időszakban évente 420 ezren keresték fel Bécsnek ezt a híres jelképét. A látogatók 50 százaléka külföldről érkezett.

Fennállása 50 éve alatt számos történelmi személyiség is járt a Duna-toronyban: U Thant ENSZ-főtitkár, Mohammad Reza Pahlavi iráni sah és Hussein Jordán király. Sukamo indonéz elnöknek pedig annyira tetszett, hogy legszívesebben hazavitte volna.

2023 őszén új attrakcióval, egy csúszdával gazdagodott az osztrák főváros egyik jelképe, a Duna-torony. Az átlátszó, kivilágított csúszdán a torony északi oldalán, 165 méteres magasságból lehet lecsúszni a 15 méterrel lejjebb lévő kilátóteraszra.

Nyitva: naponta 10-24 óráig



Tartomány:Wien
Település:Wien
Cím:1220 Wien, Donauturmstraße 4
GPS: 48° 14′ 25.21453″, 16° 24′ 37.28347″
Honlap: http://www.donauturm.at

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward